Szilágyi Domokos

ÉSZREVÉTLENÜL

Látod, már nem is veszlek észre,
úgy jársz-kelsz csendesen -
nem csábítasz a széptevésre:
épp csak vagy, kedvesem.

Épp csak vagy, s mert egy vagy velem,
test álma, lélek pihenése:
vagy hő nyaram és hű telem,
úgyhogy már nem is veszlek észre.

Hiányozz, mint ha álmom, étkem
cserbenhagy csendesen -
hogy ne maradjál észrevétlen,
szakadj el tőlem, kedvesem.

És kóboroljak és vacogjak,
mint egy gazdátlan háziállat,
ki nem vár mást, egy falatot csak -
és hadd higgyük, hogy megtalállak.

HA NEM VAGY ITT 

Vagy a levegő, melyet beszívok,
a táplálék, melyet visz a vér,
a látásom vagy - tán meg is lepődném,
ha tenszemeddel rám tekintenél -;
vagy, észrevétlen, mint ahogy a kéz,
a szív, az agy, a gondolat, akármi,
életem része, melyet bármikor
keresetlen is meg tudok találni; -
s mint a bonyolult óramű, ha elvész
egy alkatrésze, s tiktakja kihagy,
olyan lennék nélküled; és csak akkor,
csak akkor tudnám igazán: ki vagy.

SZEMEDBE NÉZEK

Amire nem lel szót a nyelv,
Mi be nem fér egy ölelésbe;
Miről az ajak nem beszél
Csókot adva, vagy vágyva, kérve;

Mit el nem mond egy mozdulat,
Ha kezeddel a búcsút inted;
Mit el nem árul mosolyod:
Azt mind kimondja egy tekintet!

 Vámos Róbert: Szeretni úgy is lehet

Szeretni úgy is lehet,
hogy nem mutatod meg,
szeretni úgy is lehet,
hogy lábad megremeg,
szeretni úgy is lehet,
hogy csókolni nem mered,
szeretni úgy is lehet,
hogy könnyed megered,
szeretni úgy is lehet,
hogy mindened neked,
szeretni úgy is lehet,
hogy nincsen ott veled,
szeretni úgy is lehet,
hogy küldesz verseket,
szeretni úgy is lehet,
hogy tudod, hogy szeret,
szeretni úgy is lehet,
hogy viszontszeretnek,
szeretni úgy is lehet,
ahogy én szeretlek.

 Radnóti Miklós

TÉTOVA ÓDA

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.

 Szabó Lőrinc: A legfőbb boldogság

A legfőbb boldogság, a legkötőbb,
a legodaadóbb, istenítőbb,
az, amely úgy hív, hogy borzongsz bele,
az, amelyben két világ egy zene,
az, amelyben a szellem szárnyra kél,
az, amely már tán nem is szenvedély,
az, amely fény, súlytalan súlyegyen,
az, amelyben minden jel végtelen,
az, amelyben már mozdulni se mersz,
az, amelyben örökbéke a perc,
az, amelyben megszakad a tudat,
az, amelyben kicseréled magad,
az, mely élvezve, a vég gyönyöre,
s ha ébredsz, a költészet kezdete:
A legfőbb tudás nem a szépeké -
bárkié, ki a túlsó partra jut,
s tovább vinni, a közös menny fölé,
Kué Fi és Kleopátra se tud.

Baranyi Ferenc: Dal

Haragszik a
kedves, itthagy engem,
állj elébe
vers, hogy el ne menjen.

Szerelme ág,
nem moccan a lombja,
légy te szellő:
hajlítsd a karomba.
Szerelme rét,
aszály-ölte pázsit,
légy te zápor
s újra kivirágzik.
Szerelme jég
holt szinén vizeknek,
légy te napfény
amitől fölenged.

Haragszik a
kedves, itthagy engem,
állj elébe
vers, hogy el ne menjen.

 Jim Morrison: Amit megőriztem


Még annyi mindent mondhatnék neked,
mégis évek óta írok egy levelet.
Csak egyetlen sornyi hazugság-röviden
"Már megtanultam élni nélküled."

Egy vetetlen ágy,amire emlékszem,
és egy szoba,ahol laktunk,már elfelejtetted?
Csak a neved őriztem meg,kedvesem,
hiszen minden régi fényképet eltéptem.

Illetve
még egy apróságot,amit nem is említettem.
Azt,amit csak egyedül te adtál nekem
e világon,szerelmem.

 
Baranyi Ferenc
Elfognám szél-szerelmedet

Mióta biztosan tudod,
hogy létezésed éltet engem:
képzelt fölény duruzsoló
biztonságát se szítja bennem
kétségeid sóhaj-szele-
hamuvá lett lobogó gőgöm,
elfognám szél-szerelmedet,
hogy örökké nálam időzzön
Már gyermekláncfű-bolyhait
lefújtad mind a kétkedésnek,
a ???szeret - nem szeret" pihék
úgy fogytak el, ahogy remélted;
szeret - vallott a sorsvirág
s lehet: e vallomás a veszte...

Talán szeretlek? - megszeretsz.
Szeretlek! - s talán nem szeretsz te.
Úgy vagyok, mint aki magát
megadta épp a harcmezőkön,
s várja, hogy ellensége most
elfogja vagy szívébe lőjön,
rejtélyességem fegyverét
önként, feladva félredobtam
s hogy foglyul ejts - azt várom én
végleges-kiszolgáltatottan.

 Ignotus

Szerelem

Eszembe jut, amit felejtett,
Fölemelem, amit leejtett,
Megőrzöm, amit eltapos,
Vigasztalom, ha bánatos,
Nem búsítom, mikor nevet,
Azt említem, akit szeret,
A kiskabátját rásegítem,
Nem szenvedéllyel, de szelíden,
hozzá csak ujjheggyel sem érek,
Szerelmet tőle sohse kérek,
És nem is vallok sohasem -
Ó milyen forrón szeretem!

 Hajnal Anna

Akarlak, szeretlek

Akarlak, szeretlek, kellesz nekem,
dacos, síró szived csupa vad szerelem,
csupa vágy, csupa láng, csupa konok erő,
már lankad az ész, a védekező.
Félelem? távolság? mit jelent?
mindig több, több éhséget teremt,
hiszen elpusztulunk így te meg én
két árva, fuldokló, néma, szegény!
Akarlak, szeretlek, rég elég
titok és várás és szenvedés,
boruljunk össze, mellre mell-
két fáklya szivünk hadd lobbanjon el!
Hasitó villám szívemen át,
feszül és tágul az egész világ,
szük abroncsok a sarkkörök,
kicsap a tenger s a szent ködök
ragyogva befödnek, vihar és láng:
együtt világok várnak ránk!
Együtt- vagy halál és pusztulás
szerelem-szerelem, fényvarázs.

 Váci Mihály: Minden teérted

Minden Teérted, minden csak Tenéked.
Veled vitázik minden gondolat.
És mindenik csak tebelőled éled,
te vagy, kit szoroz, kivon, összead

az elme- pontos összeg csak tevéled
lesz a világ:-tökéletes, ha vagy!
Míg észreveszel, látsz- csak addig élek:
benned, veled hiszem szép harcomat.

Épülő sorsod világot megértet
velem- s milliók sorsára mutat;
szerelem bennem már csak érted ébred,

s csak tetőled kelhet bennem harag.
Te bátorítsz csak, hogy másokért éljek;
így adva- csak tenéked magamat.

 Buzsik Tamás: Érezned kell!

Nem mondhatok semmit, ami igazán fontos.
Nem mondhatok el semmit, amit szeretnék.
Nem mondhatom el ki vagyok,
És azt sem hogy Te ki vagy nekem.


Mert üresek mind és némák a szavak
Csak a szemek beszélhetnek és a hallgatás;
Rabnak születik minden gondolat,
Minden érzés, minden vallomás.


Hiába próbálok, nem mondhatok semmit.
Semmit, ami mély, ami közel van a tűzhöz.
Érezned kell, mert hallani nem hallhatod soha,
Érezned kell a kimondhatatlant!

 Laren Dorr: Lennék...

Lennék Napod, ha nappal lenne,
fényessé tenném hajnalod,
bíborral festeném este a felhőt,
hogy gyönyörködj, ha akarod.


Felhő lennék, ha őszidő lenne,
langy esőt sírnék, mert messze vagy,
aztán esőcsepp lennék, rád esnék,
s gördülve csókolnám arcodat.


Köd lennék, ha hűvös lenne,
fehér, vidám, mi nem ragad,
ködkarjaimmal ölelném tested
s megnyitnám előtted utadat.


Hópihe lennék, ha tél hava lenne,
mit egyetlen céllal repít a szél,
elolvadni gyönge kezedben,
s míg elmúlnék, érezném: enyém e kéz.


Szél lennék, ha új tavasz lenne,
elfújnám messze a tél hidegét,
hajadba bújnék tincseiddel játszva,
míg nevetve mondanád: most már elég.


S mi lennék, ha itt lennél velem?
Mindenség lennék, hol nincsenek napok,
égbolt lennék éjfekete éggel,
hol nem ragyog más, csak a Te csillagod 

Ignotus:

Várnod egy jelre 

Várnod egy jelre, várnod egy szóra,
Egyszer egy héten egy lopott óra
S ehhez vesszőfutásban érted:
Ezt adhatom, szegénykém, néked

Félned magadért, s félned értem,
Meg se téve már tetten érten,
Véletlen lenni más helyébe:
Ezt kapod egy szívért cserébe.

Tűrnöd, titkolnod, osztozkodnod,
Módját se várva mindent adnod,
S amire vágyol, azt nem találnod:
így lop meg, teljesülve, álmod.

Lenned egynek egy hosszú sorba,
Lenned emléknek összefolyva
Száz más emlékkel, ha bevégzed:
Ez, ami tart feléd, a végzet.

Elébed állok kézzel-mellel,
Hogy megvédjelek magam ellen,
S a vége az, hogy idehúzlak,
A vége az, hogy összezúzlak.

A kezemen itt érzem ajkad,
Az ajkamat ott érzem rajtad.
Rossz óra volt, amelybe lettél,
Amikor énnekem születtél.

  Reményik Sándor: Add a kezed

Add a kezed, így szépen, csöndesen,
Nyugodtan add.
Sima, ragyogó tükör a szívünk,
Nem vet hullámokat.

Add a kezed, ilyen jó hűvösen.
A csóknak édes mérge
Megmérgezné a nyugodalmunkat,
Ha hozzánk érne.

Add a kezed, nincsen vágy a szívünkbe',
Innen hova hághatna még a láb?
E csönd, e béke: ez itten a csúcs -
És nincs tovább.

Add a kezed; lenn lakodalmas nép,
Mirtusz menyasszonyfőn;
A mirtusz édes, irigyled-e még
Itt, e kopár tetőn?

Add a kezed, itt fenn, hol semmi sincs,
S a zuzmó tengve él,
A lelkünket a nagy csend összehajtja,
Mint két ágat a szél.

Add a kezed, látod lemegy a nap;
A nappal szembe
Nézzünk így, győzelmesen, szomorún,
Kezed kezembe.

Add a kezed, egy percig tart csupán
Ez az igézet
Ó de ez mélyebb, mint a szerelem,
S több, mint az élet!

 B. Radó Lili: Tudd meg

Tudd meg, én Neked fájni akarok,
emlék akarok lenni, mely sajog,
mert nem lehettem eleven valóság.
Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,
hogy ne én jussak róla az eszedbe,
akit engedtél elmenni csókolatlan.
Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
és minden szó, mely kimondatlan maradt.
Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
mely nem a szemem lesz s a mosolygásom
s hiába hunyod be szemed, hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.
Minden hajnal, minden nap alkonyata,
a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz, minden férfivállon,
s az asszonyod, ha karodba veszed:
mert sohse voltam eleven valóság,
mindenütt, mindig, minden én leszek
Ha máshol lennél, akkor is legyél itt velem!
Csak legyél itt, ennyi elég nekem!
Legyél itt velem! Legyél itt teljesen!